Attila's profileTuróczy Attila (MCP, MCT...PhotosBlogLists Tools Help

Blog


    January 31

    Windows Mobile 6.5 (Kinyitották a kaptárt) Avagy mi lesz veled Windows Mobile?

    Az elmúlt néhány postomban kritizáltam, a Windows Mobile –t, hogy semmi nem történik a házúk táján, és rá néhány napra jön a hír, hogy íme, bejelentjük a Windows Mobile 6.5 –ös verzióját. Ami minden eddiginél világmegváltóbb rendszer. Nos NEM, nem lett az műr megint, semmi érdemleges nem történt, amit annyira kilehetne emelni. Sokak a multitouch támogatást várták a 6.5 –től, hisz már szinte az összes konkurens cég termékben benne van. De nem, ebbe a verzióba se lesz benne, talán a WinMo 7 lesz ezen a téren a megváltás? windows-mobile-6.5-1Vagy ez is csak egy fikció?

    Félre értés ne essen, személy szerint szeretem a rendszert, mert anno (2002-2003 -ban)  megelőzte a korát, és egy konkurens gyártó se tudott olyat nyújtani mint a WinMo. De azóta… Azóta baj van .. Az innovációk elmaradnak, a fejlesztés menete lassú, az új verziókban sminkelésen és néhány hibajavításon kívül nem érkezik semmi érdemleges. A mai napig a 2000-es években megismert kezelőfelületet kapjuk, igaz immár kicsit dizájnosabban köntösben. Mint az egyik fórum bejegyzésben is leírtam, hogy néha úgy érzem, hogy gyakorlatilag kb. 2 fejlesztő dolgozik a Windows Mobileon és azok is munkaidő után a szabadidejükben. 

    windows-mobile-6.5-2Hová tűnt az a minden igényt kielégítő rendszer, ami mind az üzleti szféra mind a hétköznapi felhasználóknak azt a WOW élményt nyújtja? Hova lett az a rendszer, amit ha meglátták a kollégák, hogy a telefon mit tud, őket is arra késztette, hogy ők is vegyenek. És most? Most ott van előttünk ugyanaz a rendszer amit már évek óta ismerünk. Jön az új verzió, amiben reménykedtek a WinMo felhasználók, hogy igen ez jó lesz. De a mostani változatban se lesz semmi komoly, ismét egy kis sminkelés a rendszeren, de valljuk be, ez a rendszer a kilós festékek és sminkelések után is ugyan az. Jó elfogadom használható, és amire kell azt megcsinálja (No nem mindig, de általában). Üzleti felhasz   nálók szintjén vegyünk egy átlagos telefont pl. egy Nokia 3500c ez a telefon, kb. 20-25k vagy annyi se, és mégis már gyakorlatilag ennek az olcsó kategóriás telefonnak a funkcionalitása is felveszi a versenyt a WinMo val. Nevetséges :( Ez az állapot a 2000 es évek elején közel nem volt így. Hol volt akkoriban média lehetőségek az átlagos telefonokban, hol volt még a színes kijelző…  Akkor a WinMo a gyermekbetegségek ellenére is nagy volt, innovativ  volt.  Mára már minden gyártó felfejlesztette a rendszerét erre a szintre. De mindegy immár kijön a 6.5 –ös WinMo és egyetlen említésre méltó dolgot tudok kiemelni, ez pedig a méhkaptáros elrendezés. Na bumm..Ráadásul ennek nem is látom akkor kényelmi funkcióját a használatban, sőt kicsit zavarónak is tűnik (Képernyőképeken ez az elrendezés látható).mobile65-630x837

    A Windows Mobile 7-es verzióját meg 2010 re ígérik,ami már ha most jönn  e ki akkor is késő lenne, hisz a versenytársak nagyon bekeményítettek, nézzünk csak az Apple iPhonejára a Google Androidjára, a Simbyan S60 –ra vagy a hamvaiból feltámadó Palm WebOS-re. Ha nem lépnek sürgősen a Windows Mobile csapatnál akkor bizony kedvenc (számomra) mobil operációs rendszerünk eltűnik az IT történelem viharaiban. Meglátjuk. Mindenestre a “nagy” bejelentés a Windows Mobile 6.5-el kapcsolatban február 16. –án lesz Barcelonában. Kíváncsian várom, hogy mit hoz a marketing kampány a WinMo 6.5 el kapcsolatban. Várjuk, hátha hoz innovációt, de ha nem akkor bizony fel kell tennünk az aláábi kérdéseket…

    Mi lesz veled Windows Mobile? Eltűnsz a sülyesítőben? Akarnak még egyáltalán fejleszteni, vagy csak egy púp vagy a fejlesztők hátán?
    Az innovatív platformból mára már csak az emlékek maradtak, meg a WinMo felhasználóinak, híveinek siralmai.   

    January 25

    Hello Windows Mobile

    A következő néhány hétben, megismerkedünk azzal, hogy hogyan is tudunk, .NET alkalmazásokat írni kedvenc PDA-nkra.  Mint minden ismerkedést ezt is egy Hello World példával kezdjük. A példák segítségével megismerkedünk azzal, hogy hogyan is történik a fejlesztés Windows Mobile –ra, és azt is megnézzük, hogy milyen nehézségekkel kell majd szembenéznie egy-egy fejlesztőnek.

    Ahhoz, hogy Windows Mobile-ra fejlesszük, tulajdonképpen csak egy Visual Studio-ra (2005/2008) van szükségünk. Az Express változtat kivételével mindegyik változtat alkalmas mobil alkalmazások készítésére. (Bár Studio nélkül is készíthetünk, .NET es mobil alkalmazásokat cikk itt: http://www.codeproject.com/KB/mobile/WiMoSansVS.aspx , de ez közel se olyan kényelmes és egyszerű mint a Visual Studio)

    Azt tudni kell, a Windows Mobile-ra való fejlesztésnél, hogy sajnos csak .NET-et használva nagyobb projekteket nem lehet megvalósítani. Nagyon sokszor ki kell nyúlni unmanaged kódba, ami sokszor kényelmetlen, viszont az alap feladatokat el lehet érni .NET kódból is. Sajnos még a CF.NET közel sincs ugyan azon a szinten, mint a már megismert társa.

    Kezdjünk bele:

    1. Hozzunk létre egy új Projectet a Studioba. File –> New Project. Majd a megjelenő ablakban a Project type –ok közül válasszuk ki a Smart Device menüpontot. Adjunk neki egy nevet. Ez most legyen a HelloWinMo. Majd kattintsunk az OK gombra.

    1

    2. Ezt követően megjelenik az alábbi form, ahol kiválaszthatjuk azt, hogy milyen platformra (Windows Mobile 5.0 Pocket PC SDK) melyik keretrendszer verziójára (.NET Compact Framework Version 3.5)  szeretnénk fejleszteni. A templatek közzül kiválaszthatjuk, Library akarunk írni, controlt vagy épp alkalmazást szeretnénk írni. (Device Applicationt válasszuk)

    2

    3. Az OK gombra rákattintva az alábbi kép fogad minket. Egy szokványos tervező felület, bal oldalt a Toolbox, ahol a projektre jellemző controlok található, és a munkaterület, ahova drag and drop módszerrel feldobálhatjuk a szükséges controlokat.

    3 

    4. Állitsuk be a Formunk fejlécét “Hello Windows Mobile”-ra. (Property Window –> Text property)
    Hozzunk fel egy Button vezérlőt, majd enne is állítsuk be a Text tulajdonságát például arra, hogy “Ki vagy?”

    5. Kattintsunk kétszer, a gombra tervező nézetben, és Click eseményéhez adjuk az alábbi kódot:

    MessageBox.Show("Hello Window Mobile");

    6. Most már nincs más dolgunk, mint elindítanunk az alkalmazásunkat. Nyomjuk meg az F5 billentyűt, ekkor az alábbi form fog fogadni, ami megkérdi tőlünk, hogy hova szeretnénk Deplyolni a már elkészített alkalmazást. Egy emulátorra, vagy egy géphez kötött Windows Mobile-ra. Készülék hiányában, az emulátort válasszúk. Most az USA Windows Mobile 5.0 Pocket PC R2 Emulatort válaszúk. (Az alsó pipát kiszedve, többet nem fog kérdezősködni, hogy hova szeretnénk Deployolni)

    5

    7. A deployolás, sajnos eltart egy darabig, géptől, projecttől függően 15 másodperctőll akár 1-2 percig is. (Tapasztalatom szerint, fizikai gépre gyorsabban tette fel az alkalmazást.)

    Az eredmény az alábbi képen látható.

    6

     

    A következő alkalommal, egy olyan alkalmazást készítünk ami, majd az emulátoron is el fogja érni az internetet (Ez ugyanis bármilyen triviálisan hangzik, mégse olyan egyszerű. Főleg a környezet beállítása). Később majd képnézegetőt, illetve rajz felületet is készítünk.

    Remélem tetszet ez a kis rövidke írás, amely segítségével bepillantást nyerhettetek a Windows Mobileok fejlesztésének világába. A fejlesztés menete tulajdonképpen nem sokban különbözik az asztali kliens alkalmazások fejlesztésétől. Viszont éles projekteknél sokkal akkurátusabban kell hozzáállni, és nem csak felülettervezéshez. Hisz az egy dolog, hogy a kijelző, sokkal kisebb felbontású, de a gépek memóriája, tárkapacitása is sokban különbözik.

    January 17

    Az 5 legjobb Windows Live Szolgáltatás

    Az alábbi videó az 5 legjobb Windows Live Syolgáltatást demonstrálja.

    1. Live Mesh
    2. SkyDrive
    3. Windows Live Calendar
    4. Windows Live Hotmail
    5. Live Search – Photo search
     

     

    (Ha lesz lehetőség feltöltöm nagyobb felbontásban is.)

    Visual Studio 2008 használata több monitoros rendszer esetén

    Manapság már teljesen elfogadott, hogy egy fejlesztő 2 (vagy több) monitoron dolgozik. Egyfelől kényelmesebb, másfelől sokkal produktívabb az ember. A Visual Studio egy rendkívüli társ egy .NET-es fejlesztő számára, így elvárás az, hogy a fejlesztőkörnyezet támogassa ezt a számunkra. A Studio ugyanis támogatja, hogy az egyes paneleit akár Studio munkaterületen kívül is mozgathatjuk.

    Az alábbiakban 3 féle elrendezést mutatok be, amelyek segítségével könnyebb lehet a fejlesztés, függően attól, hogy épp milyen munkát végzünk.
     

    • Code View
    • Debug View
    • Designe View

    A Code View elrendezésnél a Toolboxot, a Solution Explorert és a Property window-t kirakom a másodlagos képernyőre. Így az elsődleges képernyőn gyakorlatilag csak a code editor van, ami rendkívül kényelmes, meg akkor is, ha a kódsor hosszú.

     CodeViewStudio

    A Debug View elrendezésnél a Watch, a Locals és a Call Stack kerül a másodlagos képernyőre. Az elsődleges képernyőn pedig csak a kód maradt. Nagyon kényelmes így hibát keresni, hisz mindennek meg van a helye, csak egy tekintett a jobb oldali monitorra, es mar is latom kibontva az adott változó érteket, es állapot változásait.

    DebugviewStudio

    A Desgine View szinten egy rendkívül kényelmes elrendezés. A munkafelületen csak a Form van, míg a másodlagos képernyőn ugyanúgy, mint a kódnézetnél a Toolboxot, a Solution Explorert és a Property window tálalható.

    Designeiew

    Én mindenkinek csak ajánlani tudom Studio több monitoros használatát, hisz a fejlesztési munkát megkönnyíti, es sokkal átláthatóbbá teszi a munkafelületünket.

    January 16

    Rajzolj rénszarvast! – Nyereményjáték az IT Factory-tól

    Ha most ismerkedsz a programozással, íme egy játék, amiből játszva tanulhatsz. Ha már profi programozó vagy, valószínűleg szívesen felidézed a régi időket, amikor Te is megpróbáltál játékprogramot készíteni. Ennek nulladik lépése a pályarajzolás – nos, ezt adjuk most a kezedbe úgy, hogy egy pucér böngésző (+SilverLight), egy Notepad és némi JavaScript elegendő a „munkavégzéshez”! Mivel nem kell hozzá Visual Studio sem, ez egy bárhonnan-bármikor lehetőség arra, hogy programozz. A webcaféból is megteheted. Még az anyósod/nagymamád gépe is elég jó hozzá. Légy kreatív!

    Nyeremények: a kategórianyertesek egy-egy IT Factory szerszámkészletet kapnak ajándékba (na erre kivancsi lennek, hogy micsoda), a többi résztvevő között pedig kisorsolunk 3 darab IT Factory bögrét.

    A játékhoz kattints ide: http://www.itfactory.hu/jatek

    January 10

    Egy input eszköz használata 2 vagy több gépen. Avagy, ha több gépünk van, könnyítsünk a munkán.

    Gondolom sokakkal előfordult már, hogy egyik gépükön dolgoznak, de a másik gépükön is van feladatuk. Pl. Adott egy munkaállomás, mellette egy laptop, és elég kényelmetlen, egyszer egyiken majd a másikon dolgozni, és átszokni az adott gép beviteli eszközéhez. Azután, imageha a másik gépen van például egy URL cím amit a fő munkaállomáson szeretnénk megnézni, vagy begépeljük, vagy egy megosztott mappába létrehozunk egy dokumentumot és abba belemásoljuk, vagy más egyéb körülményes alternatívát válsztunk. De, ahogy a TV Shopos marketingesek is mondanák, ennek mostantól vége.

    Nem kell mást tennünk, mint letöltenünk a legújabb input directort, és ugyanazt a perifériát használhatjuk, mindkét gépen, és a vágólap tartalmát is mozgathatjuk. (Igaz a jelenlegi változatban még csak szöveges adatokat mozgathatunk egyik gépről a másikra) Az Input Director ráadásul INGYENES.

    A beüzemeléshez nem kell mást tenni, mint mind a 2 (vagy több) gépre letölteni ezt az alkalmazást. Kijelölni, hogy melyik gép legyen a Master és melyik a Slave. Ezenkívül megadhatjuk, hogy melyik IP címről jöjjön. Ráadásul, akár a kapcsolatot is titkosíthatjuk, ha akarjuk.

    URL: http://www.inputdirector.com/

    Készítettem egy rövid demot a telefonommal, hogy világosabb legyen az alkalmazás célja (30 sec). (A minőségért elnézést, de elég régi készülék, és más videó eszközöm nincs)